Az élet kezdete
Teljesíteni fogom az ígéretemet – miszerint visszamenőleg, tematikusan beszámolok az elmaradt időintervallumról, ami a nagy hallgatásomra esett -, de addig is a legutóbbi élményemet szeretném megosztani veletek: először láttam a Balti-tengert, mégpedig egyedül, hajnalban, amikor úgy éreztem, hogy enyém az egész világ, és én is eggyé olvadtam a természettel…
Gdanski öböl, 2010. szeptember 18. – soha el nem felejthető élmény és pillanatok! Teljesen hihető volt, hogy az élet egyszer innen indult, ebből a fenséges magányból…
 |
| Exportált videoklipek |
Magyar Dal Napja
“Neked könnyű lehet, de azért nekem se rossz…”
Éppen Cipő énekel – akkor emlékezzünk meg ezzel a Magyar Dal Napjáról. Hajrá, Republic – még ilyen 20 évet!
És ha már itt tartunk, jöhet a többi nagy kedvenc is: 67-es úton, Gyere közelebb, Ha itt lennél velem, Engedj közelebb, Szeretni valakit valamiért, Kék és narancssárga, Nagy kő zuhan, Csak a szívemen át, Hazudj még nekem, Erdő közepében, Ha még egyszer láthatnám, A csend beszél tovább.
Restanciák
Ha már legutóbb volt annyi erőm/energiám, hogy végigüljek egy klubmegnyitót koncertestül, és még be is számoljak róla, akkor talán lesz kitartásom ahhoz is, hogy folytassam ezt a blogot. Április óta nulla bejegyzés, és év elején is alig – de az az igazság, hogy a lendületem már tavaly év végén megtört, amikor kiújult a betegségem.
Adós vagyok még a nagy Oscar díjas köszönetnyilvánítással is – de lassan talán már aktuális lesz az is.
Mentségemre szóljon, hogy fejben ez idő alatt is számtalan blogbejegyzés született – csak nem realizálódott, mert vagy időm vagy energiám vagy lehetőségem nem volt leírni. De a lényeg, hogy ez idő alatt is éltem ám! 
Így aztán nem kerültek ide posztok az alábbi témákban:
- Szakmai tipródások
- A büszke anya
- A bolygó hollandi: nyári jövés-menéseim
- Gasztronómiai kalandozásaim
- A kis kreatív
- Négy évszak – balkonkertészeti örömök
- Nagy változások éve
- És most hogyan tovább?
Még az is lehet, hogy apránként utólag megírom ezeket… Szerintetek van értelme utólag posztolni?
Benzinkút a Tűzraktérben
Sokan ismerik a Tűzraktér nevű kultúrcentrumot a Hegedű utcában. Tegnap este történelmi pillanatban volt ott részem: megnyílt a pincében a Gas Station Club. (Lányom barátjának egész nyara ennek az előkészületeiről szólt…)
Jó kis hely lesz: jó zenék, kiállítások – jelenleg éppen Gasner Jánosról egy fotókiállítás látható, hiszen a klub egyúttal a tavaly elhunyt zenész – az egykori Európa Kiadó és a Sziámi-Sziámi háttérbe húzódó, de oszlopos tagja – emlékét is ápolja.
A többek között Gasner János emlékklubként is működő pincehelyiség elsősorban fiatal zenekaroknak ad bemutatkozási lehetőséget, de egyéb művészeti alkotások bemutatására is alkalmas. Legyen szó akusztikus zenei műsorról, irodalmi estről, színdarabról, vagy koncertről, a klub kialakítása egyedülálló módon teszi lehetővé kép- és hangfelvételek készítését igényes technikai körülmények között, így bármilyen esemény megörökíthető.
Ennek keretében egy új formáció is bemutatkozott az est folyamán: a Gas ImázS. Ahogyan a zenésztársról, barátról keresetlen közvetlenséggel megemlékező Müller Péter utalt is rá: a név visszafelé tartalmazza az ő nevét is: vagyis az együttes egy i híján majdnem Sziámi…
Erről a jelen lévők zeneileg is megbizonyosodhattak, az elhangzó Gasner-dalokat hallva. Igazán jó hangulatú klubmegnyitó kerekedett! A szervező fiatalok lelkesek, tehetségesek, elkötelezettek – szép jövőt jósolok nekik.
Ezt megelőzően Hajnóczy Csaba és barátai zenei programján Zsófi énekelt – nagyon jó volt, a hangját még Sziámi is megdicsérte!
Zenei aláfestés biztosan lesz a klub honlapján is – addig is hallgassuk a dalokat itt >>
Az élő mátrix
Az alábbi filmet ajánlom azoknak, akik az egészség/betegség, gyógyítás/gyógyulás kérdésében nemcsak a hagyományos, nyugati, betegség központú orvoslásban, a kemikáliákban és kizárólag a gyógyszergyárak termékeiben hisznek – ellenben a testünk működését és gyógyítási-gyógyulási lehetőségeit holisztikus szemlélettel közelítik meg.
Érdemes rászánni bő 80 percet azoknak is, akiket éppen most ez nem foglalkoztat, de az információ különféle aspektusait nemcsak a szűkebb szakmájukon belül követik. Információs gyógyításról még biztosan nem hallottatok. Könyvtárosoknak különösen ajánlom a 48. perc magasságában elhangzó hasonlatot, amely a géntérképünket és a DNS-t a könyvtárhoz hasonlítja.
Persze azért nézzétek kritikával – a Szkeptikusok Társasága fix, hogy kiakadna a filmtől… Mondjuk azt én sem állítom, hogy a jövőben tervezem, hogy információs cseppeket fogok szedni a gyógyulásom vagy az egészségem megőrzése érdekében. Igaz, nem is tudom, hogy honnan lehetne beszerezni. 
Pedig kézenfekvő lenne, hogy egy informatikus könyvtáros az immunrendszerét információs cseppekkel erősítse a Béres cseppek helyett (mellett?), nem?
Egy-két kérdést azért felvet még ez a film: pl. most akkor a fontos dolgok a fejben vagy a szívben dőlnek el?
Hát végül mégis
Pénteken később értem haza, mint terveztem – a lányom már kitakarított lakással, az asztalon egy csokor tulipánnal várt. Előző nap meg egy tálca friss almás pitével. Azt hiszem, el vagyok kényeztetve… Vagy inkább mondjam azt, mint az elhíresült kozmetikai reklámalakok: ” Mert ezt megérdemlem”?!
Azt hiszem, végül mégiscsak, visszavonhatatlanul kitavaszodott!
Éppen ideje már…
Hazaszeretet
Szerintem ez telitalálat! És a tájszólása is szívhez szóló…
Én március 15-én szoktam érezni ezt – de csak legbelül. Még mindig és minden külső körülmény ellenére.
Hangulat
A mai napomhoz – és az előző bejegyzéshez – zenei aláfestésként leginkább a Most múlik pontosan illene. Eredetiben is, de a Csík zenekar előadásában is fel tudom ajánlani:
Terveim
Január végén/február elején részletes, összefoglaló bejegyzést terveztem, amivel újra visszakapott életem első fordulóján beszámoltam volna a nagy szélmalomharcról, amit a magyar egészségügy roskadozó, ám nagyhatalmú malmaival vívtam az elmúlt évben. Ebben persze nem neveztem volna meg teljes néven azokat az orvosokat, akik hanyagsága, nemtörődömsége miatt egyre rosszabb állapotba kerültem (dehogy fogok én még személyiségi jogok miatti perek miatt bíróságokra is járni!)
Ellenben – mint egy Oscar gálán a nyertes – részletesen megköszöntem volna minden olyan orvosnak, ápolónak a munkáját, tudását, hozzám való jóságát – sajnos ritka, de szerencsére azért nyomokban még létező emberségét -, aki csak egy kicsit is előrelendített engem a gyógyuláshoz vezető úton.
Terveztem – és tervezek is majd egyszer – egy olyan (túlélő)partit is, ahol meghívott lesz minden olyan barátom, aki akkor került elő, amikor bajban voltam. Azt hittem, egyedül vagyok – és mégis mennyien voltak! Akikre jobban számíthattam, mint időnként a családtagjaimra.
De ez a bejegyzés elhalasztódott, mert úgy kellett volna zárnom talán, hogy most pedig folyt. köv. Így pedig nem akartam zárni. Majd akkor írom meg inkább, ha kiírhatom a végére a The End feliratot. No nem az élet, hanem a betegség végére gondolok …
Addig pedig természetesen mindent megteszek. Most kedden például MRI vizsgálatra megyek. Újabban különféle magokat csíráztatok. Továbbra is szedem a drága, de reményeim szerint hatásos NAGY MAGYAR CSODASZER-t.
HSD előtt szégyenkezve vallom be, hogy az általa ajánlott teozófiai mű itt van letöltve a notebook-omon, de még mindig nem olvastam el… 
Viszont két hete nem eszem húst, és egészen jól megvagyok nélküle! (A tejtermékek és a tej nélkül viszont nem tudnék meglenni, azt hiszem.)
Mostanában sokszor eszembe jut a már elhunyt, de iskolai könyvtári területen közismert, szakmai kérdésekben kérlelhetetlen és bulldog természetéről elhíresült idős kolléganő, akire szent borzadállyal néztünk, amiért az elképzeléseit sosem adja fel.
Sosem felejtem el, hogy élete utolsó időszakában is 12 éves tervekkel állt elő az iskolai könyvtárügy megújítását illetően, különféle egyesületi kérdésekben. Olyan pillanatokban, amikor a túlterheléstől a fejünkön már átcsapni készült a hullám, aktuális elintézendőink kelletek volna tegnapra… (Az időzítése mindig hihetetlen volt! )
Meg sokszor eszembe jut az orosz népmese is a rafinált muzsikkal, aki a bekopogtató (kissé ütődött) Kaszást mindig elküldi különféle indokokkal: hogy majd holnap!
Ezen megfontolásokból nem érdekel semmi: belevágtam egy intézményi TÁMOP pályázatba. Elvagyok vele egy ideje, szidom rendesen, aki ezeket a kiírásokat megfogalmazta és a feltételeket kitalálta! Ezért nem hallottatok rólam egy ideje – legalábbis részben.
Viszont: ha nyerünk (legalábbis) öt évre bebiztosítottam magam! Mondtam is a főnökömnek, hogy az ötéves fenntartási kötelezettség miatt most aztán egy ideig nem rúghat ki engem – no meg azért, mert rajtam kívül ki nem ismeri senki magát abban a két kilós aktában! El nem tudják majd számolni nélkülem. (Nem mondhatnám, hogy ettől berezelt volna!)
Másrészt ha az ajtómon kopognak, egyéb hathatós kifogások mellett jól meglobogtatom majd az ötéves fenntartási nyilatkozatot – dolgom van még…
Ja, és hogy öt év múlva mi lesz? Majd benyújtunk egy újabb TÁMOP-os pályázatot…
Könyvtár – kész kabaré?
2010.01.31. – Ma reggel mosogatás közben az MR1 Kossuth Rádiót hallgattam (Kabarématiné – 61. rész). Úgy 9.30 és 9.45 között érdemes visszahallgatni! (Nekem ugyan a hangarchívumukból nem sikerült újra előcsiholni, mert valamiért a későbbi Evangélikus istentisztelet közvetítése jön be, de azért ti próbálkozzatok.)
A kabaré érintett részletében a Survivor a könyvtárban című jelenet zajlott. Tulajdonképpen a népbutító show-k és a szikkadt agyú show-töltelékek (szereplők) parodizálása folyt, de amikor Kern a maga fanyar hangján már ötödször zengte be, hogy: Survivor a könyvtárban! – hát, nem lehetett eltekintenem némi áthallásoktól…
Mert mi folyik nálunk, a könyvtárakban mostanság – miközben körülöttünk fetrengenek a kultúramentesség mocsarában? Túlélés! (Mármint a túlélésre játszunk…) És azt is el kell ismernünk, hogy az időnként meglehetősen ortopéd elnevezésű kampányaink is már lassan csak nekünk szólnak, eltekintve egy szűkebb, amúgy is könyvtárba járó közönségrétegtől.
Persze a kabaré mindig szélsőségesen felnagyít jelenségeket – de ha így folytatódik, lassan tényleg ki lehet kergetni az embereket a világból, ha egy olyan rettenetes és számukra undorító, embert próbáló feladat elé állítjuk őket, mint egy könyv fellapozása…
Az se vigasztaljon bennünket, hogy a kabarébeli Survivor a könyvtárban következő helyszíne a Zeneakadémia… (A műsor szerint.)
Mert kérem – ahogy a francia mondás tartja: Le rire ça tue – a nevetés öl! De a nevetségesség mindenképpen. Nem nagyon lesz túlélés a könyvtárakban, ha már most ironikus felhangú kabarétréfák áldozatai lettünk…
(Ha valaki az érintett jelenetet ki tudta nyerni az MR1 hangarchívumából, ugyan már, írja meg nekünk ide a vonatkozó linket!)
